A falu története

Drégely és Palánk hajdan két község volt. A községen keresztülvezető patak képezte a határt közöttük. Drégely már az Árpádok korában létezett, míg Palánknak csak századokkal később vetették meg az alapját.Drégely nevét 1274-ben Drágul vagy Dráguly, később Dragoly, 1438-ban pedig Dragoly és Drágely alakban említik az oklevelek. Egy későbbi rézmetszeten Trigell néven szerepel.1546-ból származó királyi dekrétum "Dréghely"-et említ. Ez a szó kiváló és alkalmas helyet jelent. Ezt a nevet valószínűleg a vár alapítóitól kapta, akik a nagyszerű építmények és a várat körülvevő kellemes benyomást keltő hegyek miatt nevezhették el így. A XII. században Drégely földjét a Kacsics nemzetségbeli Szécsényi Marót birtokolta, de tőle IV. László király elkobozta, mert a kunokhoz pártolva a király ellen támadt. Várról elsőként 1308-ban történik említés. 1321-ig Csák Máté kezén volt a vár. Halála után a birtok tulajdonjoga visszaszállt a koronára. A következő század első negyedében Zsigmond király Drégelyt a Tary családnak zálogosítja el. 1423-ban Tary Rupert fia, Lőrincz, Drégely zálogos ura, és Konth Miklós drégelyi várnagy ellen az esztergomi érsek a nádori gyűlésen panaszt emel a jobbágyaitól szedett vám miatt. A drégelyi várnagy azonban tovább is folytatja hatalmaskodásait, mert 1432-ben Garai Miklós nádor is eltiltja, hogy az érsek népétől vámot szedjen. Úgy látszik, hogy a király az érsek szüntelen panaszai következtében váltja ki 1438-ban a zálogot és örök birtokként Palóczy György érseknek adományozza azt, Drégely és Hidvég mezővárosokkal és a Sipék helységbeli birtokrésszel együtt. Pálóczy utódja, Széchy Dénes bíboros, a gyermek László, utóbb V. László király híve, I. Ulászló trónkövetelő pártja ellen még jobban megerősíti a várat, mely a belviszályok lecsendesedése után a főpapnak és nagyúri vendégeinek szórakozási és vadásztanyája lett. A XVI. század elején Martonosi Pesthény Gergelynek, az utóbb Szapolyai János király kitűnő hadvezérének fia, Pesthény Gergelynek, az utóbb Szapolyai János király kitűnő hadvezérének fia, Pesthény András, ki 1522-ben halt meg, volt Drégely várnagya. Ezideig Drégely csak a magyar érsekek nyaraló várkastélyaként szerepel; a vár tulajdonképpeni történelmi jelentősége a török betörések korában kezdőik. Ide menekül a mohácsi vész után Várday Pál érsek és kezdetben ő, utóbb pedig a király, állandó helyőrséget tartanak itt. 1534-ben, a mint az Várday érsek panaszából kitűnik, Szapolyai török, rác és magyar katonái Drégely mezővárosát fölégették és a lakosok marháit elhajtották. Esztergom és Nógrád eleste után, Várday érsek Szondi Györgyöt nevezte ki a drégelyi uradalom intézőjévé és a vár parancsnokává, a ki később hősies önfeláldozásával örökre emlékezetessé tette Drégely várát. György barátnak, a nagy államférfiúnak, 1551-ben történt meggyilkoltatása után, a török újra megkezdi hódító hadjáratát és Ali budai pasa, Veszprém bevétele után, a hontvármegyei várak ellen fordul.

Drégely vára 1552-ben nagyon gyönge volt; falait megrongálta az a villámcsapás, a mely 1549-ben fölgyújtotta a puskaporos raktárt, lőszere pedig kevés volt. Várday halála után rendetlenül fizették a helyőrséget is, mely mindössze 146 emberből állott; ezek közül 120 embert a király fogadott fel, 26 embert pedig Selmecbánya város küldött Szondy segítségére. Bekefalvy Gergely, a vár alkapitánya, rendezetlen szolgálati viszonya miatt elhagyta a várat, úgy, hogy az egyedül Szondi és maroknyi csapata védelmére volt utalva. Ilyen körülmények között érkezett 1552. július hó 6-ának reggelén Ali 12,000 főnyi hadteste Nógrádon át, a drégelyi vár alatt elterülő és ma is Töröktábornak nevezett fennsíkra. A sereg két hadosztálya (8000 ember) ott tábort ütött, a harmadik (4000 ember) Ipolyság és Balassagyarmat felől körülzárta a várat. Maga a pasa csak estére érkezett meg és nyomban felszólította Szondit, adja fel a várat. A visszautasító válaszra a pasa fölgyújtotta a várat körülvevő fapalánkot, az ú. n. külső várat, és nagy küzdelemmel a sziklavárba szorította Szondit. Július 7-én hajnalban a török sáncot emelt a vár alatt fekvő Várbércen, három mozsárlövegét és hat tarackját fölvonatta, azután lövetni kezdte a vár fővédőművét, a kaputornyot. Az ágyúzás két napon át tartott. Július 9-én a magas kaputorony beomlott és a vár arcéle rommá volt lőve. Ekkor Ali pasa elküldte Szondihoz követségbe Márton nagyoroszi papot, beszélné rá a vár föladására; de Szondi erre is tagadó választ adott és a fegyverszünetet arra használta fel, hogy két hadapródját, a hontmegyei Libárdyt és Sebestyént, valamint két kiválóbb török foglyot, drága skarlátba öltözötten, elküldte Alihoz azzal az üzenettel, hogy a várat utolsó leheletéig megvédi és a török vezértől csak azt a kegyet kéri, hogy a két szabadon bocsátott fogoly életéért fogadja cserébe a két apródot és nevelje fel őket vitéz katonákká. A maga személyére pedig azt kérte Alitól, hogy temettesse el tisztességgel. Mialatt Szondi követsége ezt az üzenetet vitte, maga a hős védő minden bútorát, ruháját és kincsét a vár piacán máglyára rakatta, paripáit leszúratta, török foglyait kivégeztette és bajtársait az utolsó rohamra készítette elő. Szondi elutasító válaszára a pasa döntő csapással indult a vár ellen. A védőőrség, Szondival az élén, a beomlott kapu romjain várta a fölnyomuló, nehány száz főnyi török csapatot. A harc rövid volt, Szondi az első golyót a térdébe kapta, a másik azután kioltotta az életét; a kimerült és legnagyobbrészt sebesült magyar őrséget pedig a katonák egy szálig fölkoncolták. A vár elesett, de Ali pasa hősként ünnepeltette a vár védőjének holttestét; katonái előtt magasztaló beszédet tartott fölötte, díszes sírba helyezte Szondi tetemét és föléje kopját tűzött le.

Drégely rommá lőtt sziklavárát azonban a hódítók nem használhatták többé és a várat föl sem építették. 1575-ben a nógrád-drégelyi bég, a szécsényi és esztergomi bégek segítségével, Drégely község temploma körül árkot ásván, erős fapalánkot épített oda körülbelül kétezer lovas számára és ezentúl a kezdetben Új-Drégelynek, később Palánknak nevezett erőd lett a hont-nógrádi törökök hadivállalatának kiindulópontja. Az új török erőd helyőrsége, a nógrádi törökkel együtt, már 1575. július havában megtámadja Korponát, majd Bakabányát és az egész környéket megsarcolja. Csak 1593-ban, december 6-án, sikerült Pálffy érsekújvári generálisnak Majthényi László zólyomi, báró Thanhausen Honorius véghlesi és Pogrányi korponai főkapitányok segítségével, visszaszerezni Drégelyt és Palánkot a töröktől; a vár védelmére azután Nagy Ferencz volt lévai vicegenerális maradt Drégelyen. A török azonban nem soká hagyta háborgatás nélkül Drégelyt; már a következő hónapban, 1595 januárban, négy zászlóalj török katona termett Drégely és Palánk alatt; de a magyar helyőrség elűzte őket. Ettől fogva egyre sűrűbben támadott a nógrádi bég Drégely ellen, de minden támadása kudarccal végződött. Nemsokára azonban a drégelyi és a palánki várak őrsége zsold híján annyira megfogyott, hogy 1595 december havában mindössze csak tíz ember volt ott és a tíz is csak Palánkot védte; így azután az ipolymenti községek rendre meghódoltak a töröknek. Úgy látszik, Drégely nem is kapott többé őrséget, mert ilyértelmű följegyzést nem találunk; később sürgették ugyan a vár kijavítását, de az sem történt meg. Annál jobban megerősítették azonban az 1596. évi mezőkeresztesi vereség után Palánk őrségét, mely a következő évek harcaiban számos alkalommal kitüntette magát. Az 1604. évi XVIII. t.-cz. elrendeli, hogy Drégely és Palánk megerősítésére Hont vármegye közmunkája fordíttassák; ámde Drégelyt nem erősítették meg, sőt 1612 után már a nevével sem foglalkozik a törvényhozás; csak Palánkot állították helyre 1615-ben. Drégelypalánkot 1605. december 23-án Bocskay István hadvezére, Rhédey Ferencz, elfoglalta és a bécsi békéig meg is tartotta a fejedelem számára. 1619-ben Bethlen Gábor fejedelemnek hódol meg a vár és ekkor nehány békés esztendő következett a község lakosaira. 1630-ban a palánki főkapitányság már oly előkelő állás, hogy akkori főparancsnoka, Bakich Péter, aranysarkantyús vitéz és királyi főpohárnok volt. Az ő idejében, 1632-ben, a törökök újabb támadást intéztek Palánk ellen és helyőrségéből 26 embert levágtak. Ez évben a vármegye kétszáz gyalogost küldött a várba. 1638-ban Pogrányi Ferencz volt a palánki főkapitány. 1649-ben a bányavárosok környékén pusztító törököket visszatértükben gróf Forgách Ádám újvári generális Palánknál körülfogta és szétverte. Az ez évi 86. t.-cz. Hont vármegye közmunkáját Drégelypalánk erősítésére rendeli. Az 1655. év III. t.-cz. pedig kétszáz lovast és kétszáz gyalogost rendel ide. 1662-ben, Strozzi alatt, egy század német gyalogság volt itt; de a drégelypalánki várnak ekkor már meg voltak számlálva a napjai. 1663-ban Érsekújvár, nyitra, Léva elfoglalása után, nagy török had közeledett Drégelypalánk megvételére; a kis számú magyar és német helyőrség, nem mervén szembeszállani az erős ellenhaddal, a vár ágyúit a határban elásta, magát a várat pedig fölgyújtotta és elhagyta. Ezzel Palánk történelmi szerepe véget ért. A palánki ágyúkat (három ágyút és egy hírlövő mozsarat) 1679-ben, Esterházy nádor parancsára, Koháry István kiásatta és Csábrág várába szállította. A község földesura 1848 előtt az esztergomi érsekség volt.