Get the Flash Player to see this rotator.

A falu története

A megkülönböztető szerepű Érsek előtag a helység egykori birtokosára, az esztergomi érsekre utal. Érsekvadkert (azelőtt csak Vadkert) a megye legrégibb helységeinek egyike. Már jóval a tatárjárás előtt fennállt. Nógrád s egyben az ország legrégibb helységeinek egyike. 1227-ben az oklevelek az esztergomi érsek itteni vadaskertjét említik. Plébániájának létezése más 1223-ban kimutatható. 1283-ban az érsek udvarnokainak (udvari cselédjeinek) lakóhelye. Az egész középkorban az esztergomi érsek birtokában találjuk. Vámhely is volt. Akkor három helységból állt a mai Érsekvadkert. Felső-Vadkert a mai község nyugati végén feküdt. Amikor itt 1860-ban a tagosítás után a földek művelés alákerültek, szántás közben megtalálták a régi helység templomának alapfalát, sőt egyes házak alapfalaira is rábukkantak. A Közép-Vadkert a mostani község helyét foglalta el. Alsó-Vadkert a mai község keleti kijáratánál feküdt és ennek helyén is rábukkantak régi lakóházak nyomaira. A XVI. század közepén a török hódoltsághoz tartozott.

1710. januárjában a császári had szállta meg a helységet. 1710. január 22-én vívták meg a kurucok és császáriak a Vadkert-Romhányi csatát, melyet kuruc részről II.Rákóczi Ferenc vezetett. A csata jelentős része a Vadkert határában lévő Sír-pataknál zajlott. Ez a csata eldöntetlen maradt, de a császári vesztességek jelentősebbek voltak.

1722-ben 32 magyar és 9 tót háztartást tartottak nyilván. 1733-ban mezővárosi rangot kap, ezzel együtt évi négy szabad vásár tartását. A török hódoltság megszüntétől 1848-ig az esztergomi érsek földesúri hatósága alá tartozott. A községben két úrilak őrzi a múlt emlékeit, amit a Soókyak építettek.

Az 1848-49-es szabadságharcban is jelentős hadmozdulat színtere volt a mezőváros. 1849.január 6-án Görgey Artúr tábornok a fel-dunai hadsereggel erre húzódott vissza Vácról a bányavárosok felé. Utócsapatokat január 11-én a császáriak Érsekvadkertnél beérték, és kisebb ütközetre is sor került. Ezt követően július 17-én és 18-án itt állomásozott Görgey hada. Maga a tábornok a pakókián volt elszállásolva, melyet ma emléktábla is hirdet.

1906-tól Érsekvadkert a település neve. (Előtte Vadkert, Uodkert) A lakosok hitelszövetkezetet tartottak fenn és két gőzmalom is működött, amelynek nyomán a mostani malomipar fejlődött ki.

A I. világháborúban a településről olasz frontra is kerültek. A II. világháborúban a besorozott katonák az orosz fronton harcoltak (Don-kanyar). Sokan meghaltak vagy hadifogoly táborokba kerültek. Az elesettek emlékét ma a község központjában (Hősök tere) felállított I. és II. Világháborús emlékmű őrzi. A település határában lévő Jánosi pusztán - melyből ma már csak a temető és egy magtár áll - repülőtér volt. Ezt a németek és az oroszok egyaránt használták. A II.világháború után a pusztát felszámolták.

1956-ban Forradalmi Tanács alakult. A kommunista diktatúra alatt többen a recski tábort is megjárták. Kulákoknak kiállították ki a földműveléshez értő paraszt gazdákat. A település lakóinak döntő többsége Római Katolikus vallású. Az Esztergomi Érsekség egyik fellegváraként tartották nyilván. Ma a Váci Egyházmegyéhez tartozik.

A római katolikus plébánia 1223-ban már fennállt, a mostani templom azonban csak 1743-ban épült. A községhez több puszta - így Szentlőrinc-puszta, Hajduárok, Káposztás és Mogyoróspuszta - is tartozott. Ebben az időben a vármegye egyik legnagyobb terjedésű és lélekszámú települése. A XIX. század végén a település lakossága (jobbágyok, cselédek) az úrbéresi tagosítás során jutott földhöz. Egyre többen foglakoznak iparosi, kereskedelmi tevékenységgel. A világháborúk nagy pusztítást végeztek a községben. A két világháború között több család elvándorolt innen illetve elhagyta az országot.